27. interjú Varga Miklóssal

Varga Miklós 
2011. június 1-jén Varga Miklós egykori piarista diák, a Veszprémi Lovassy és volt Piarista Gimnázium Öregdiákjainak Baráti Köre ügyvezető elnöke mesélt életéről.   

 
 

A riporter Móninger Kristóf volt. Az interjú előkészítésében Schindler László vett részt.

 
 

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

 

 

Bővebben...

 

26. interjú Bárdos Imre Lászlóval

Bárdos Imre László2011. február 13-án a Csongrádon élő Bárdos Imre László mesélt életéről.   

 
 

A riporter Szabó Dániel, az interjúalany unokája volt. Az interjú előkészítésében Schindler László vett részt.

 
 

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

 

Bővebben...

 

25. interjú Csontó Zoltánnal

Csontó Zoltán2011. május 25-én Csontó Zoltán egykori vadászrepülő mesélt életéről.  Megismerhettük, milyen körülmények között élt iskolásként, hogyan került a repülői pályára, milyen volt a kiképzés a Szovjetúnióban, mit jelentett számára repülés? Milyen nehézségeket kellett leküzdenie, miután kikerült a hadseregből?

 

 

A riporterCsontó Dorottya volt. Az interjú előkészítésében Schindler László vett részt.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

 

Bővebben...

 

24. interjú Békefi Zsuzsával

Békefi Zsuzsa2011. május 17-én Békefi Zsuzsanna iskolánk nyugalmazott matematika tanára volt az interjúalany. Gyerekkoráról, iskolás éveiről beszélt. Szót ejtett arról, hogyan élte meg 1956 eseményeit Nyíregyházán. Beszélt arról, hogyan került a tanári pályára, a Lovassyba, mit jelentett életében a Lovassy Gimnázium. Sok információt hallhattunk arról is, hogyan változott meg Veszprém az eltelt időszakban.

 

A riporterek Szabó Mátyás volt. Az operatőri feladatokat Csécsi Miklós látta el. Az interjú előkészítésében Schindler László vett részt.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

23. interjú Gubicza Ferenccel

Gubicza Ferenc2011. május 13-án Gubicza Ferenc nyugalmazott agrármérnök volt az interjúalany, aki 1957-ben érettségizett a Lovassy László Gimnáziumban. Gyerekkoráról, iskolás éveiről beszélt. Szót ejtett arról, hogyan élte meg 1956 eseményeit Veszprémben. Több információt hallhattunk tőle a termelőszövetkezetek megalakulásáról, működéséről.

A riporter Horák Tamara volt. Az interjú előkészítésében Bereginé Simon Ágnes és Schindler László vett részt.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

22. interjú Tamás Jánosnéval

Tamás Jánoené2011. április 20-án Bakonynánán készített interjút Hegedüs Gabriella riporter és Slajchó Bence operatőr.

Az interjúalany Tamás Jánosné nyugdíjas tanítónő volt, aki a Felvidéken született, és 1947-ben kellett elhagynia lakóhelyét, amikor Magyarországra telepítették őket. Hallhattunk tőle az áttelepítés körülményeiről, a magyarországi újrakezdés nehézségeiről. Érdekes információkhoz jutottunk a pedagógusok 60-as években a kistelepülésen játszott szerepéről.

A beszélgetést Schindler László készítette elő.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

21. interjú Venczel Lőrincnével

Wenczel Lőrincné
2011. április 19
-én Venczel Lőrincné volt a beszélgetőpartnerünk. Megismerhettük az interjúalany gyerekkorát, hogyan élte meg 1946-ban és 1948-ban a svábok kitelepítését Nagytevelről. Milyen volt a Rákosi-korszak és milyen hagyományok éltek tovább a településen.


A riporter Szokoli Teodóra volt. A beszélgetést Schindler László készítette elő.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

20. interjú Gaál Zoltánnal

Gál Zoltán
2011. április 19-én Gaál Zoltán egyetemi tanár, a Pannon Egyetem egykori rektora volt az interjúalany. A beszélgetés során megismerhettük Rektor Úr gyerekkorát, milyen volt az élet a háború után a hármas (osztrák, jugoszláv, magyar) határ mentén. Hogyan került Veszprémbe, miért fontos a rendszeres továbbképzés, az élethosszig tartó tanulás. Hallhattuk véleményét a város és az egyetem viszonyáról, a rendszerváltásról.

A riporter Turányik Júlia, az operatőr Csécsi Miklós volt. A beszélgetést Schindler László készítette elő.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

19. interjú Mocsai Lajossal

Mocsai Lajos2011. április 13-án Mocsai Lajos mesteredző, válogatott szövetségi kapitány, az MKB Veszprém edzője volt az interjúalany.

Hallhattuk, hogyan lett sportoló, miért lett fiatalon edző. Beszélt a magyar sport 80-as évekbeli helyzetéről, miért nem vettek részt a magyar sportolók Los Angelesben az olimpián, milyen érzés volt világbajnoki döntőbe vezetni a magyar válogatottat.
Sok megszívlelendő megállapítást tett a sport fontosságáról, az egészség megőrzésének egyik fontos előfeltételéről. Összehasonlította a magyar és a német viszonyokat.

A riporter Csótai Éva, az operatőr Csontó Dorottya volt. Az interjút Schindler László készítette elő.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

18. interjú Békefiné Szeitl Évával

Békefiné Szeitl Éva2011. április 12-én Békefiné Szeitl Éva tanárnő beszélt életéről, Márkón eltöltött gyerekkoráról, középiskolás éveiről, munkájáról. Megismerhettük, hogyan működött egy nyolcosztályos falusi általános iskola, milyen volt az együttélés a németek kitelepítése után Márkón.

A riporter Szabó Mátyás, az operatőr Szilágyi Botond volt. Az interjút Schindler László készítette elő.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

17. interjú Tóth Harsányi Borbálával

Tóth Harsányi Borbála2011. április 9-én Tóth Harsányi Borbála, olimpiai bronzérmes kézilabdázó, a Bakony Vegyész válogatott játékosa volt az interjúalany.

Az interjút Lohn Andrea és Lohn Viktória készítették, az operatőr Szilágyi Botond volt.
Az interjút Schindler László készítette elő.

Az interjúban többek között elhangzott hogyan lett élsportoló Tóth Harsányi Borbála, hogyan került Veszprémbe, milyen körülmények között éltek az élsportolók a 60-as, 70-es években, milyen érzés volt világversenyeken képviselni Magyarországot. Arra is választ hallunk tőle, mit kapott sporttól, mire nevel a sport?

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

16. interjú Mádl Ferenccel

Mádl Ferenc2011. április 9-én dr. Mádl Ferenc, iskolánk 1951-ben érettségizett tanulója, 2000 és 2005 között Magyarország köztársasági elnöke adott interjút Lohn Andreának és Lohn Viktóriának.

Az operatőr Szilágyi Botond volt, az interjút Schindler László készítette elő.

Elnök Úr sokat beszélt gyerekkoráról, a szülői ház szerepéről, az ott kapott értékekről, indíttatásról. Megemlítette a piarista, majd az állami gimnáziumban szerzett tapasztalatait, beszélt egyetemi éveiről, az 1956-os eseményekről, tudományos munkásságáról, illetve közéleti szerepvállalásának okairól.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

15. interjú Máhig Jánosnével

Grób Anna2011. április 1-jén a gannai lakhelyű Máhig Jánosné volt az interjúalany. Az interjúalany szólt a Volksbund szerepéről, az oroszok bejöveteléről 1945-ben, a németek kitelepítéséről 1946-ban, a család megpróbáltatásairól a kitelepítést követő időszakban. Külön megemlítette a német nemzetiségi hagyományőrzés érdekében végzett munkáját.

A riporter Csontó Dorottya, az operatőr Horváth Dóra volt.
Az interjút Schindler László készítette elő.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

14. interjú Drexler Györgynével

Kép...2011. április 1-jén a márkói lakhelyű Drexler Györgyné volt az interjúalany. Az interjúalany életén keresztül megismerhettük a világháború végének eseményeit. Hogyan élte át a családja az orosz csapatok  bejövetelét? Hogyan zajlott le a márkói németek kitelepítése? Hogyan alakult meg Márkón a termelőszövetkezet? Milyen módon jutottak ki a 60-as években Nyugat-Európába?

A riporter Csontó Dorottya, az operatőr Horváth Dóra volt.
Az interjút Schindler László készítette elő.


Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

13. interjú Papp Sándorral

Papp Sándor2011. március 28-án Papp Sándor, nyugalmazott egyetemi tanár volt az interjúalany. Beszélt a háborús emlékeiről, az 1950-es évekről, a tanulmányairól, 1956-ról és arról miképpen lett az MDF tagja.

A riporter Szabó Mátyás, az operatőr Bedő Csaba volt.
Az interjút Schindler László készítette elő, a technikában Szilágyi Botond segédkezett.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

12. interjú Freund Tamással

Freund Tamás2011. március 26-án Freund Tamás, akadémikus volt az interjúalany. Beszélt lovassys éveiről, tudományos munkájáról, a pedagógusok meghatározó szerepéről.

A riporter Lohn Andrea, az operatőr Szilágyi Botond volt.
Az interjút Schindler László készítette elő.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

 

Bővebben...

 

11. interjú Vujovich Györggyel

 Vujovich György2011. március 24-én Vujovich György a kecskeméti Katona József Színház hajdani műszaki igazgatója volt az interjúalany, aki sok emléket idézett fel az ötvenes évekről, 1956-ról, a Kádár-korszakról annak színházpolitikájáról és a színházi életről.

A riporterek Vujovich Rita és Vincze Roberta voltak, az operatőr Csécsi Miklós volt.
Az interjút Schindler László készítette elő, míg a technika biztosításában Szilágyi Botond segédkezett.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

10. interjú Tavaszi Antallal

Tavaszi Antal2011. március 18-án Dr. Tavaszi Antal vegyészmérnök, iskolánk egykori tanulója (1958-1962) mesélt gyerekkoráról. Sok emléket idézett fel középiskolás koráról, milyen volt a Lovassy a 60-as évek elején. Hangoztatta a nyelvtanulás fontosságát.

A riporterek Pleszinger Nikolett és Betleni Fanni voltak, az operatőr Óhegyi Csongor.
Az interjút Schindler László készítette elő, míg a technika biztosításában Szilágyi Botond segédkezett.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

9. interjú László Lillával

László Lilla

2011. március 17-én László Lilla tanárnő volt az interjúalany, aki iskolás éveiről beszélt. Szót ejtett arról, hogyan élte meg 1956 eseményeit Budapesten, egyetemi tanulmányairól.

A riporterek Valler Bernadett és Molnár Georgina voltak, az operatőr Szilágyi Botond.
Az interjú előkészítésében Schindler László vett részt, míg a technika biztosításában Szilágyi Botond segédkezett.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

8. interjú Maróti Rezsővel

Maróti Rezső2011. március 11-én készült el a projekt nyolcadik interjúja. Az interjúalany Maróti Rezső, Veszprém utolsó tanácselnöke volt.
A beszélgetésben sok érdekeset hallottunk a háborús emlékekről, az iskolás évekről, Veszprém 1956-os eseményeiről, illetve a 80-as évekről. Hogyan irányította a várost a rendszerváltozás előtt az utolsó tanácselnök?

Az interjút Pleszinger Nikolett és Betleni Fanni készítették. Az operatőr Óhegyi Csongor volt.
Az előkészítésben Schindler László vett részt, míg a technika biztosításában Szilágyi Botond segédkezett.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

7. interjú Bándi Lászlóval

Bándi László2011. március 9-én készült el a projekt hetedik interjúja. Az interjúalany Bándi László helytörténész volt.
A beszélgetés témája: az interjúalany élete, különösen az 50-es évek történései.

Az interjút Radács Katalin 12.B osztályos tanuló készítette. Az operatőr Bedő Csaba volt.
A felkészítésben Schindler László tanár úr, míg a technika biztosításában Szilágyi Botond segédkezett.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

6. interjú Lechner Lászlóval

Lechner László2011. feburár 28-án készült el a projekt hatodik interjúja. Az interjúalany Lechner László, veszprémi piarista öregdiák volt.
A beszélgetés témája: Hogyan élte meg az interjúalany a piarista gimnázium államosítását és mit adott neki a jogelőd intézmény?

Az interjútTósoki Dániel 12.B osztályos tanuló készítette. Az operatőr Slajchó Bence volt.
A felkészítésben Schindler László tanár úr, míg a technika biztosításában Szilágyi Botond segédkezett.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

5. interjú Hári Ferenccel

Hári Ferenc2011. feburár 23-án készült el a projekt ötödik interjúja. Az interjúalany Hári Ferenc volt.
A beszélgetés témája: Hogyan élte meg az interjúalany gyermekkorát, a háborús éveket, az ötvenes éveket és 1956-ot.

Az interjút Molnár Georgina és Valler Bernadett 12.B osztályos tanulók készítették. Az operatőr Szilágyi Botond volt.
A felkészítésben Schindler László tanár úr, míg a technika biztosításában Szilágyi Botond segédkezett.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

4. interjú Krein Józsefnével

Krein Józsefné2011. január 16-án készült el a projekt negyedik interjúja. Az interjúalany a bándi Krein Józsefné volt.
A beszélgetés témája: Egy sváb parasztcsaládból a pedagógus katedráig.

Az interjút Feith Katalin12.B osztályos tanuló készítette. Az operatőr Szilágyi Botond volt.
A felkészítésben Schindler László tanár úr, míg a technika biztosításában Szilágyi Botond segédkezett.

 Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

3. interjú Albert Vendellel

Albert  Vendel2010. december 20-án készült el a projekt harmadik interjúja. Az interjúalany a veszprémi Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke, dr. Albert Vendel volt.
A beszélgetés témája: Hogyan élte meg az interjúalany és családja az 1939-89-ig terjedő időszakot?

Az interjútTurányik Júlia és Rózsahegyi Dóra 12.B osztályos tanulók készítették. Az operatőr Csécsi Miklós 12.B osztályos tanuló volt. A felkészítésben Schindler László tanár úr, míg a technika biztosításában Szilágyi Botond segédkezett.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

2. interjú Havasi Tiborral

Havasi riport2010. december 11-én készült el a projekt második interjúja. Az interjúalany a veszprémi Lovassy László Gimnázium tanára, Havasi Tibor, történelem-francia nyelv szakos tanár volt.
A beszélgetés témája a tanár úr családjának 1960-as évekbeli névváltoztatása volt. A beszélgetés során sok minden kiderült a tanár úr családjáról, az akkori politikai, társadalmi, közigazgatási és oktatási rendszerről.

Az interjút Novák Szilvia 11.A osztályos tanuló készítette. Az operatőr Szilágyi Botond volt. A felkészítésben Bereginé Simon Ágnes tanárnő, míg a technika biztosításában Szilágyi Botond segédkezett.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 

1. interjú Sárfi Istvánnéval

Sárfi Lászlóné2010. november 3-án készült el a projekt első interjúja. Az interjúalany a veszprémi Hriszto Botev Általános Iskola tanára, Sárfi Istvánné, Brusznyai díjas magyar-történelem szakos tanár volt.
A beszélgetés témája a tanárnő élete volt:"Hogyan élte meg a hatvanas, hetvenes, hyolcvanas éveket?". A beszélgetés közben nagyon sok információ hangzott el Veszprém képéről, az emberek,a család(ok) életéről az adott korszakban.

Az interjút Horváth Dóra és Hegedüs Gabriella 12.B osztályos tanulók készítették. Az operatőr Csontó Dorottya (12.B) volt. A felkészítésben Schindler László tanár úr, míg a technika biztosításában Szilágyi Botond segédkezett.

Az interjún készült fényképek itt tekinthetők meg.

Bővebben...

 
Akadálymentes változat
Résztvevő szervezetek

Nemzeti fejlesztési Ügynökség

Nemzeti fejlesztési Ügynökség


Nemzeti fejlesztési Ügynökség
Humán Eroforrás Programok Irányító Hatósága

Nemzeti fejlesztési Ügynökség Humán Eroforrás Programok Irányító Hatósága


ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
mint közreműködő szervezet

ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.


Lovassy László Gimnázium
Lovassy-László-Gymnasium
mint kedvezményezett

Lovassy László Gimnázium


Prekog
Pedagógiai Szolgáltató Intézet

Prekog Pedagógiai Szolgáltató Intézet

Hányan olvasnak minket?
Oldalainkat 4 vendég böngészi
Keresés a tartalmakban