Projektzáró rendezvény

Záró rendezvényA veszprémi Lovassy László Gimnáziumban 2010. április 1-jén elkezdődött „A Lovassy László Gimnázium audiovizuális emlékgyűjtése” című projekt sajtónyilvános projektzáró rendezvényét a gimnázium 2011. június 2-án, csütörtökön 16 órakor tartotta. A rendezvényre meghívót kaptak az interjúalanyok, a riportek, a sajtó és a média képviselői valamint Veszprém Megyei Jogú város vezetői is.


A rendezvényen Schultz Zoltán, az iskola igazgatójának a köszöntője után Schindler László projektmenedzser és szakmai megvalósító számolt be a projektről majd Szilágyi Botond informatikus ismertette az interjúfeldolgozás folyamatát. Ezt követően a jelenlévő interjúalanyok az elkészült interjút vágatlan formában vehették át az iskola igazgatójától.

Ezután a jelenlévők a néhány napja elhunyt Mádl Ferencről, a Lovassy László Gimnázium volt diákjáról, az ország 2000 és 2005 közötti miniszterelnökéről emlékeztek meg a vele készült interjú részleteinek megtekintésével.

A rendezvény a résztvevők kötetlen beszélgetésével zárult.
 

A rendezvényen készült fényképek itt tekinthetők meg.

 

A projektmenedzser prezentációja itt nézhető végig.

 

A zárórendezvény videója itt megnézhető:

 

 
Akadálymentes változat
Résztvevő szervezetek

Nemzeti fejlesztési Ügynökség

Nemzeti fejlesztési Ügynökség


Nemzeti fejlesztési Ügynökség
Humán Eroforrás Programok Irányító Hatósága

Nemzeti fejlesztési Ügynökség Humán Eroforrás Programok Irányító Hatósága


ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.
mint közreműködő szervezet

ESZA Társadalmi Szolgáltató Nonprofit Kft.


Lovassy László Gimnázium
Lovassy-László-Gymnasium
mint kedvezményezett

Lovassy László Gimnázium


Prekog
Pedagógiai Szolgáltató Intézet

Prekog Pedagógiai Szolgáltató Intézet

Hányan olvasnak minket?
Oldalainkat 2 vendég böngészi
Keresés a tartalmakban